A Cambridge Enciklopédia (Budapest: Maecenas
Kiadó, 1992. 390. old.) szócikke:
eszperantó (Esperanto)
Nemzetközi nyelv, amelynek tervezetét 1887-ben Lazar Markovics Zamenhof tette
közzé Varsóban, mint a nemzetközi kommunikációs problémák megoldásának
eszközét. Kezdeményezése nyomán nemzetközi mozgalom, nyelvi közösség jött
létre, amely a nyelvtervezetet alkalmazva létrehozta az eszperantó nemzetközi
nyelvet. Az eszperantó ma már élő nyelv, amelynek beszélőit egy
millió körülire becsülik. A nyelvi közösség sajátossága, hogy – az anyanyelvi
közösségektől eltérően – tagjai a nyelv elsajátításával és
használatával önként csatlakoznak hozzá. Mindemellett az utóbbi évtizedekben az
eszperantó családi nyelvként is megjelent és vannak eszperantó anyanyelvű
gyermekek is. Az eszperantó lapok, rádióadások és fordított irodalom mellett
gazdag eszperantó nyelvű eredeti irodalom is létezik. A közösség
legtekintélyesebb nyelvi testülete az Eszperantó Akadémia (Akademio de
Esperanto, 1905). Az UNESCO-val együttműködő Eszperantó
Világszövetség (Universala Esperanto-Asocio) székhelye Rotterdamban található,
országos és szakmai tagszervezetei vannak, egyik tagszervezete a Magyarországi
Eszperantó Szövetség. Terjed a nyelv iskolai oktatása is.
*
Internacia
Lingvo, azaz ’nemzetközi nyelv’ címmel és Dr. Esperanto
írói álnéven jelentette meg Varsóban 1887 nyarán nyelvtervezetét
a fiatal lengyel orvos, Lazar Markovics Zamenhof.
(Későbbi években a Markovics helyett a Ludovik(o) keresztnevet használta,
ezért neve többnyire az L. L. Zamenhof alakban található a különböző kiadványokban.)
Könyvének első kiadása oroszok számára készült (akkoriban Varsó orosz
fennhatóság alatt állt), de könyve még ugyanabban az évben megjelent lengyelül,
németül és franciául, a következő évben pedig angolul és eszperantóul is.
Az orosz
nyelvű könyv 40 lapos volt, borító és egy nagyobb méretű (41,5´44,5
cm) lap tartozott hozzá. A 28 lapos ún.
előszó tartalmazta az első eszperantó nyelvű szövegeket is,
ezek: a Miatyánk imádság, részlet a Bibliából, a szerző saját költeménye,
fordítás Heinétől, végül ismét egy saját vers. A tankönyvi rész
tartalmazta az ábécét, a 16 nyelvtani és szintaktikai szabályt. A külön lapon 928
szógyök (azaz a szótár, eszperantó–orosz) található. A könyvben további
19 szógyök is szerepelt.
A nyelv szókészlete mára
megsokszorozódott. Például az 1996-ban megjelent magyar-eszperantó középszótár
(szerk. Szerdahelyi István és Koutny Ilona) közel 50 000 szócikkből áll.
Az eszperantó ábécé betűi,
zárójelben jelezve a kiejtésre vonatkozó tudnivalókat, a következők. (Hat
betű fölött diakritikus (hangértéket módosító) jel van. Ha nincs mód azok
eredeti módon történő megjelenítésére, elfogadott, hogy a jel helyett
ilyenkor az alap betű után h vagy x betűt írjanak.)
Aa [á*], Bb [b],
Cc [c], Ĉĉ[cs], Dd [d], Ee [e/é*], Ff [f], Gg [g], Ĝĝ
[dzs], Hh [h], Ĥĥ [kh], Ii [i], Jj [j], Ĵĵ [zs], Kk [k], Ll
[l], Mm [m], Nn [n], Oo [o], Pp [p], Rr [r], Ss [sz], Ŝŝ [s], Tt [t],
Uu [u], Ŭŭ [u*], Vv [v], Zz [z].
Magyarázat: á* – röviden ejtett
á; e / é* – az e és az é közé eső hang; ŭ – nagyon röviden,
hangsúlytalanul ejtendő félhangzó aŭ, eŭ, oŭ
összetételű előfordulásként (Eŭropa, Aŭstrio stb.), önálló
magánhangzóként nem használják.
A következő 16 szabály az eszperantó nyelv megváltoztathatatlan
részéhez, az ún. Fundamento-hoz tartozik. A [ ] zárójelek között magyarázataink (G. L.) találhatók.
1. Határozatlan
névelő nincs; csak határozott névelő létezik a la,
amely változatlan minden nemben, esetben és számban.
2. A főnevek
végződése -o. A többes számot a -j végződés fejezi ki. Csak két eset létezik: alanyeset
és tárgyeset; ez utóbbi az alanyestből az -n
végződés hozzáadásával nyerhető. Az egyéb esetek [viszonyok] elöljáró
szók segítségével fejezhetők ki.
3. A melléknév -a-ra végződik. Esetek és a szám tekintetében
megegyezik a főnévvel. A középfokot a pli szóval, a felsőfokot a plej-jel
fejezzük ki; a középfoknál az ol kötőszót
használjuk.
4. A tőszámnevek
(nem ragozottak): unu [1], du
[2], tri [3], kvar [4], kvin [5], ses [6], sep [7], ok [8], naŭ[9],
dek [10], cent [100], mil [1000]. A tízesek és a
százasok a számnevek egyszerű egyesítésével képződnek. [A
tőszámnévhez] a melléknévi végződést hozzáadva keletkeznek a
sorszámnevek; többszörös képzése az -obl; törtszámé az
-on; gyűjtőszámé az -op
utóképzőkkel; osztószámé a po elöljáró szóval
történik. Ezeken kívül használatosak lehetnek főnévi és határozói
számnevek.
5. Személyes
névmások: mi [én], vi [Ön,
te], li [ő, férfi], ŝi
[ő, nő], ĝi [tárgy vagy állat], si [visszaható]; ni [mi], vi [Önök, ti], ili [ők]; oni [határozatlan személyű és számú névmás]; melléknévi
végződéssel való kiegészítésükkel jönnek létre a birtokos névmások.
Ragozásuk egyezik a főnevekével.
6. Az ige nem
változik sem személy, sem szám szerint. Az ige alakjai: a jelen idő
felveszi az -as; a múlt idő az -is;
a jövő idő az -os; a feltételes mód az -us; a parancsoló mód az -u; a
határozatlan mód [= főnévi igenév] az -i
végződést. Az igenevek (melléknévi vagy határozószói értelemmel): jelen
idejű cselekvő -ant-; múlt idejű
cselekvő -int-; jövő idejű
cselekvő -ont-; jelen idejű szenvedő -at-; múlt idejű szenvedő -it-;
jövő idejű szenvedő -ot-. A szenvedő
szerkezet minden alakját az esti ige megfelelő
alakjának és a szükséges ige szenvedő melléknévi alakjának segítségével
fejezzük ki; a szenvedő szerkezetek esetében az elöljáró szó a de.
7. A [képzéssel
kapott] határozószók -e-re
végződnek; az összehasonlítás fokai ugyanazok, mint a mellékneveknél.
8. Minden elöljáró
szó alanyesettel jár.
9. Minden szó úgy
olvasandó, ahogyan írva van.
10. A hangsúly
mindenkor az utolsó előtti szótagon van.
11. Összetett szavak létrehozása a szavak egyszerű egyesítésével történik (a fő szó áll a végen); a nyelvtani végződések is önálló szavaknak tekintendők.
12. Más tagadó szó
esetén a ne [tagadó]szót elhagyjuk.
13. Irány mutatására
a szavak a tárgyeset végződését kapják.
14. Minden elöljáró
szónak határozott és állandó jelentése van; de ha elöljáró szót kell
használnunk és a közvetlen értelem nem mutatja, hogy melyiket, akkor a je elöljáró szó használatos, amelynek önálló jelentése
nincs. A je viszonyszó
helyett tárgyesetet használhatunk.
15. Az úgynevezett
idegen szavak, azaz azok, amelyeket a nyelvek többsége egy forrásból vett át,
változtatás nélkül használatosak az eszperantóban, de ennek a nyelvnek a
helyesírása szerint; az egy tőből származó szavak esetében jobb csak
az alapszót használni változtatás nélkül, és a többit ebből az eszperantó
nyelv szabályai szerint képezni.
16. A főnév és a
névelő utolsó magánhangzója elhagyható és az hiányjellel
helyettesíthető.
A szabályok könnyebb áttekintésére bemutatjuk az alábbi
példákat.
1. szabály
a, az – la
2.
szabály
élet – vivo; életek – vivoj; életet –
vivon; életről – pri vivo;
név –
nomo; nevek –
nomoj; nevet –
nomon; névhez – al nomo;
ember – homo; emberek – homoj; embert – homon; embertől – de homo;
3. szabály
szép – bela; szépek – belaj; szépet – belan; szebb mint – pli bela ol; a
legszebb – la plej bela
jó – bona; jók – bonaj; jót – bonan; jobb mint – pli bona ol; a
legjobb – la plej bona
kék – blua; kékek – bluaj;
kéket – bluan; kékebb
mint – pli blua ol;
a legkékebb – la plej blua
4. szabály
11 – dek
unu; első – unua;
kétszeres – duobla;
negyed –
kvarono;
211 – ducent dek
unu; második – dua; tizenegyedik –
dek-unua; ötszörös – kvinobla; tized – dekono;
kettős – duopo;
egyesével – po
unu; négyes –
kvaropo; tizesével
– po dek.
5. szabály
enyém – mia;
tied – via; övék
– ilia;
enyémet – mian;
tiédet – vian; övékét
– ilian;
enyéim – miaj;
tieid – viaj.
6. szabály
tanulok – mi lernas;
tanultam – mi lernis; tanulni fogok – mi lernos; tanulnék – mi lernus;
tanuljak! – mi
lernu!
tanulsz – vi
lernas; tanultál
– vi lernis; tanulni fogsz – vi
lernos; tanulnál
– vi lernus;
tanulj! – lernu!
tanuljanak! – ili lernu! tanulni
– lerni;
(éppen) tanuló (diák) – lernanta
(studento); (már)
tanult –
lerninta; tanulni fogó
– lernonta;
(most) tanulás tárgyát képező (lecke) – lernata (leciono); (már)
tanult – lernita;
amit tanulni
fognak – lernota; (a
lecke) megtanult – (la leciono) estas lernita.
7. szabály
szépen – bele;
szebben mint – pli
bele ol; legszebben
– plej bele;
jól – bone;
jobban mint – pli
bone ol; legjobban
– plej bone;1
kéken – blue;
kékebben mint – pli
blue ol; legkékebben – plej blue.
8. szabály
a házhoz – al la domo; a háztól
– de la domo; a
házon –
sur la domo.
9.
szabály
(Az eszperantó
ún. fonetikus nyelv.)
10. szabály
ember – homo; dolgozni
– labori; tanuló – lernanto.
11. szabály
házfal –
dom|mur|o; tankönyv –
lern|o|libr|o;
íróasztal – skrib|o|tabl|o.
12. szabály
Soha nem voltam ott. – Neniam mi estis tie.
13. szabály
ott –
tie; oda – tien;
az asztalon – sur la tablo; az asztalra
– sur la tablon
14. szabály
Egészségére! – Je via sano!
15. szabály
(ki)számítani compute
(ang.) ® komputi; számítógép –
komput|il|o.
16. szabály
a, az – la,
l'; ház
– domo, dom'
(ez azonban
főként a költészet eszköze)
Újabb
szavak létrehozásában nagy jelentőségük van az elő- és
utóképzőknek. A sorrendi szabály a következőkkel jellemezhető:
(1) + 2 + (3) + 4 + (5) + (6)
ahol: (1) előképző(k) (4 nyelvtani végződés
(2
szógyök (5) a többes szám
végződése (-j)
(3)
utóképző(k) (6) a tárgyeset végződése (-n).
A zárójeles elem nem
szükségszerű alkotórésze a szónak, míg a szógyök és a nyelvtani
végződés igen. Elő- és utóképző több is lehet egy szóban. A fentiek általában
nem vonatkoznak az indulatszókra, kötőszókra, a határozószók egy
csoportjára s hasonlókra.
Új szavak szóösszetétellel is alkothatók. Ilyenkor az
utótag hordozza az összetett szó fő jelentését.
Az eszperantó szókincs túlnyomó része nemzetközi szó,
vagyis olyan, amely több nyelvben is előfordul. Erről szólnak az
alábbi adatsorok:
a) Az Universala
Vortaro-ban megadott szavaknak 79,33%-a a latin nyelvekben, 62,05%-a germán
nyelvekben és 26,29%-a a szláv nyelvekben található meg (Blanke 1986);
b) 4155 morfémából
(jelentéssel bíró szóelemből) a franciában 91,6%, az angolban 89,5%, az
olaszban 88,9%, a portugálban 87,8%, a spanyolban 87,1%, a németben 75,7%, a
latinban 64,7%, az oroszban 53,3% ismerhető fel (Philippe 1991). [Proponaro]
Tulajdonságainál
fogva az eszperantó könnyebben, gyorsabban megtanulható, mint az etnikus
nyelvek. Erre vonatkozólag lásd Haszpra
Ottó cikkét (Az eszperantó
hármas haszna), amely megjelent a Magyar Tudomány 2001/2, illetőleg az
Ezredforduló 2001/2 számában. A könnyebb elsajátíthatóság magyarázata pedig
megtalálható az Egy alapozó nyelvoktatás
célszerűségéről oldalon, továbbá: Egy modern nyelvi modell jellemzői; Egy széles körű kísérlet tervéből; A padernborni kísérletekről oldalakon
Az első
világháború után, 1920-ban a Nemzetek Ligája első közgyűlésének 11
állam küldötte határozattervezetet nyújtott be az eszperantó iskolai
oktatásának bevezetésére a tagállamoknál. A francia küldött ellenállása miatt a
javaslatról abban az évben nem született döntés. 1921-ben az eszperantóról
történő tapasztalatszerzés céljából Nitobe Inazô, a Liga
főtitkárhelyettese részt vett Prágában az eszperantó világkongresszuson.
Tapasztalatai nagyon kedvezőek voltak. Ugyanabban az évben 12 ország
küldötte megismételte az eszperantó iskolai oktatásáról szóló javaslatot. A
közgyűlés úgy döntött, hogy a főtitkár szervezzen felmérést a témáról
és a következő évben jelentse az eredményt. 1922-ben Genfben szervezték
meg az eszperantó oktatásáról szóló nemzetközi konferenciát, amelyen 16 állam
hivatalos minisztériumi képviselői és 28 ország szakemberei vettek részt.
A konferencia határozata és nyilatkozata az eszperantóról nagyon kedvező
volt.; következésképpen ilyen volt a Nemzetek Ligája főtitkárának a
harmadik közgyűlésnek tett jelentése is 1922 szeptemberében Az akkori
francia kormány azonban, a francia nyelv pozícióját az eszperantó
konkurrenciájától félve, erősen támadta az eszperantóról szóló
előterjesztést, és végül elérte, hogy a Nemzetek Ligájában nem született
határozat az eszperantó iskolai tanításáról. Ellenben 1924-ben a nemzetközi
távírás részére ún.“tiszta nyelv”-ként elfogadta a közgyűlés, amely
döntést az Egyetemes Távírási Unió 1925. évi párizsi konferenciája is magáévá
tett.
A második
világháború után az UNESCO közgyűlése kétszer (1954, 1985) fogadott el
határozatot az eszperantóról, amelyekben kifejezésre juttatta kedvező
véleményét: „Tudomásul veszi az eszperantó révén a nemzetközi szellemi
kapcsolatok és a világ népeinek egymáshoz való közeledése terén elért
eredményeket; (...) Elismeri, hogy ezek az eredmények megfelelnek az UNESCO
céljainak és eszméinek;” és ezt harmincegy év után megerősítik: „Emlékeztetve arra, hogy az eszperantó az
eltelt idő alatt jelentősen fejlődött, mint a különböző
népek és kultúrák közötti megértést elősegítő eszköz, és tért
hódított a világ tájainak és az emberi tevékenységeknek többségében”, továbbá „Elismerve, hogy az eszperantó a
nemzetközi megértés és a különböző nemzetiségű népek közötti
kommunikáció terén nagy lehetőségekkel rendelkezik”.
1993. szeptember
10-én a Nemzetközi PEN-Klub elismerte az eszperantó irodalmi nyelv jellegét, és
teljes jogú tagként elfogadta az Esperanto PEN-Centrot.
A huszadik század folyamán nemcsak
imperialista politikát folytató kormányok részéről érték támadások az
eszperantó terjesztését felvállaló mozgalmakat, de különösen a különböző
színezetű és árnyalatú diktatúrákban voltak korlátozásnak vagy üldözének
kitéve. Ezeknek tényeit tette a nyilvánosság számára hozzáférhetővé 568
oldalas könyvében (La danĝera lingvo = A veszélyes nyelv) Ulrich Lins. Könyve szűkebb
kiadásban németül is megjelent (Die Gefärliche Sprache).
Dr. Bálint Gábor kolozsvári
egyetemi tanár, neves orientalista volt az első magyar , aki
megismerkedett az eszperantóval, és a “Nemzetközi nyelv”-et Magyarországon
útjára indította. Az első tankönyvet tanítványa, Barabás Ábel szerkesztette
és adta ki 1898-ban. Az első magyarországi eszperantó szervezet 1902-ben
alakult meg, amely 1911-ben a Magyarországi Eszperantó Szövetség nevet vette
föl. 1913-ban megalkították a Magyarországi Eszperantista Munkások Szövetségét
is. Ez utóbbit 1934-ben betiltották; 1945-ben kezdte meg újból működését.
1947-ben a két szövetség egyesült. 1955 és 1960 között politikai nyomás miatt
szünetelt a magyarországi eszperantó mozgalom. 1960-ban a SZOT felügyelete alá
rendelten engedélyezték a Magyar Eszperantó Szövetség működését.
A Magyarországi
Eszperantó Szövetség elnöki tisztét több alkalommal töltötték be
kiemelkedő, közismert személyek, mint dr.
Giesswein Sándor, pápai prelátus, a Szent István Akadémia alapítója
1911 és 1923 között; mint Karinthy
Frigyes 1932 és 1938 között.
A nemzetközi
eszperantó mozgalom számos magyar eszperantista tevékenysége iránt adózott és
adózik elismeréssel. Közülük is kiemelkedett dr. Kalocsay Kálmán, a László Kórház néhai főorvosa,
valamint Baghy Gyula, a
sokoldalú művész. Mindketten a költészet és az irodalom terén alkottak
maradandót az eszperantó kultúra számára.
(Vissza)