Egy modern nyelvi modell jellemzői

(Tartalommutatóhoz)

 

(Címjegyzékhez)

 

Az alábbi írás szerzője az Eszperantista Tanárok Nemzetközi Szövetségének (ILEI) hajdani elnöke volt, aki a következő írás témáját francia és eszperantó nyelvű műveiben bővebben is kifejtette.

Edward Symoens: Az eszperantó propedeutikai [előkészítői] értéke

A kommunikáció nem fölösleges luxus

Olyan időszakban, amikor a világ szélesre tárul, a kommunikáció nem fölösleges luxus, hanem nél­külözhetetlen szükséglet. Az idők folyamán egyre több ember erőltetett magára nyelvtanulást, de mostanáig a nyelvtanítás eredménye, a legkülönbözőbb felmérések és állítások szerint, egyáltalán nem meggyőző, nem kielégítő. Miért ne haladjunk teljesen új úton, mégha sok embernek ez szokatlannak, sőt forradalminak látszik is?

Szükségünk van egy nyelvi modellre, amely fokozatos bevezetést ad minden lényeges grammatikai, morfológiai és szemantikai elemhez, mindegyik – a legtöbb nyelvben használható – ún. “universiala”-hoz, “esentialia”-hoz (e latin eredetű szavak jelentése: egyetemes vonások, tulajdonságok, jellem­zők; lényegi tulajdonságok, elemek).

Csaknem mostanáig a latint tekintették – jogosan – bevezetőnek, különösen a modern latin nyel­vekhez és az egyetemes gondolkodásmódhoz. Különféle tulajdoságaival segíti a tanulókat össze­hasonlítani, leszármaztatni, elemezni, okoskodni és megszabadulni az anyanyelvi gondolkodásmódtól.

Sajnos a latin nagyon nehéz nyelv, csak az intellektuálisan eléggé tehetséges és motivált tanulók szűk csoportja által uralható, és nem hordozza a gyakorlati kommunikációs probléma megoldását sem. Ezért, és talán más okok miatt is, sok országban eltűnt az oktatási programokból, vagy tanítása csak heti néhány órára csökkent, ami egyáltalán nem elég ahhoz, hogy korábbi nevelő szerepének megfeleljen. A modern nyelvek azonnali, minden előkészítés nélküli tanulása lépett a latin helyébe is.

Modern nyelvi modellre szükség van

Szükségünk van tehát egy újabb nyelvi modellre, amely a latin nevelési tulajdonságait a modern társadalom követelményeivel kombinálja; amely egyszerűsége és viszonylagos könnyűsége (többek között a haszonot nem adó nyelvtani kivételek elmaradása) miatt legyen elérhető a kevésbé tehetséges tanulók számára is, azonkívül amely ugyanazon kifejezési képességgel rendelkezik, mint más nyelvek.

Ilyen nyelv létezik: az eszperantó nemzetközi nyelv, amely több mint száz éves létezése alatt teljesen éretté vált a nemzetközi diaszpórában élő közösség kebelében, és természetes, társadalmi úton fejlődött nyelvtervezetből autonóm módon működő, élő és fejlődő nyelvvé, nemzetfeletti közös­ség eszközévé.

Gyakran “a modern latin”-nak vagy “a demokratikus latin”-nak nevezik, utalva a kettős szerepre, amit sok évszázadon át a latin nyelv játszott, mint semleges, határt túlhaladó “lingua franca” és MINT BEVEZETŐ MÁS NYELVEK TANULÁSÁHOZ. (A “demokratikus” természetesen nem az értelmiségieknek azokra a rétegeire céloz, akik néhány évszázadon át használták a latint, hanem szélesebb ember­csoportoknak arra a lehetőségére, hogy tanuljanak és a mában uralják az eszperantót, demokratikus elveinknek megfelelően.)

Mivel, hogyan segíthet az eszperantó?

Az eszperantó előzetes tanulása megkönnyíti következő nyelvek tanulását, ahogyan tette azt a latin tanu­lása. Ez tény adja a nemzetközi nyelv propedeutikai, azaz előkészítő, beavató, bevezető értékét más nyel­vek ezt követő választásához és könnyebb megtanulásához.

Tanárok, megérzés alapján, már sok évtizede felfedezték ezt a minőségét, és azóta különböző helyen és módon kísérletek szerveződtek tudományos bizonyítására.

Az eszperantó “átlátható” nyelv, mintegy röntgenfelvétel, amelyen minden alkotóelem, -kategória látható, konkrétizálódk: az igeidők, a nyelvtani kategóriák, a szavak közötti viszonyok, a funkciók a mondatban. Ez az “átláthatóság” nem létezik az etnikus nyelvekben, legalábbis a legtöbben.

A gyermek az eszperantó révén tehát nehézség nélkül megtanulja, hogy mi a főnév, melléknév, határozószó, múlt idő stb., mert látja őket, hála a jellemző, mindig felismerhető végződéseknek. Amikor a “főnév”, “melléknév” s hasonló fogalmak világosan bevésődöttekké lesznek az emléke­zetben és teljesen asszimiláltak, a tanuló könnyebben használhatja azokat más körülményeknél, más nyelvek , sőt anyanyelvének tanulásában is.

Hála az összetételi és származtatási technikáknak, melyeket a tanulóknak nagymértékben lehet és kell alkalmazniuk az eszperantóban, megtanulják feltárni a szavak közötti szemantikai kapcsolatokat, még akkor is, ha saját anyanyelvükben semmi hasonló nem létezik; tehát bensőségesebb megértést érnek el a szólétrehozásról és a szójelentésről. Sok nyelvben létezik ugyanez a technika, de csaknem mindig rejtetten, nem azonnal láthatóan, felismerhetően.

Az eszperantó kitűnő bevezető az etnikus nyelvek tanulmányozásához a “nemzetközi” szókészlet által is, annak következtében, hogy a szógyökök a lehető legnemzetköziebbek, sok és különböző nyelvcsoportból merítettek.

Abból a tényből adódóan, hogy az eszperantó olyan nyelv, amely gondolkodtat, tanulmá­nyozása kibontakoztat más, általánosabb képességeket: a képességet megfigyelni, átgondolni, okoskodni, összehasonlítani, elemezni, összetenni, következtetni, származtatni ... Ezek a gyorsan kibontakozó képességek hasznosulnak más nyelvek tanulásánál is, tehát átvihetők új tanulási helyzetekre.

Tanulni ezt is kell!

Mégis ne vigyük túlzásba! Az eszperantó propedeutikai jelentése valóságos, de kötött a tanár kompetenciájához, a használt módszerek és taneszközök minőségéhez, és különösképpen maguknak a tanulóknak pozitív magatartásához és szorgalmához, továbbá motiváltságukhoz, tanulni akará­sukhoz.

Bármilyen legyen az eszperantó viszonylagos könnyűsége és valóságos propedeutikai értéke, teljes értékű nyelvről van szó, amit CSAK komoly tanulmányozással, gyakorlással és használattal lehet teljes értékűen magunkévá tenni és teljesen uralni.

[Ford.: G. L.]