Az európai integráció
előrehaladása során, az 1980-as évtized vége felé egy szűk kör
számára nyilvánvalóvá vált, hogy nyelvi gondok felszínre kerülésére,
kibontakozására kell számítani. Következtetésként adódott, hogy e gondok
csökkentésére legalkalmasabbnak a tervezett, ennél fogva semleges, nyelv
mutatkozik. Egy nemzetközi munkacsoport, Hans Erasmus vezetésével, civil tényezőként,
e felismerésnek az Európai Közösség, illetőleg Unió intézményeinél
történő tudatosítására vállalkozott. Munkálkodásának egyik terméke a
“Neighbour” elnevezésű iskolai kísérleti terv, melyet kezdeményezésként
mind az Európai Bizottsághoz, mind az Európa Tanácshoz benyújtottak. A tudományos
kísérletek irányítását a holland Marc van Oostendorp, az amszterdami egyetem
professzora vállalta magára. A kezdeményezés időközben kudarcot vallott, a
kezdeményezők érvelése azonban figyelmet érdemel. Az alábbi részlet a
tervezett kísérlet elméleti alapját mutatja be.
A ‘Neighbour’ [Szomszédok] Kísérleti Terv
1. Bevezetés
1.1. A kísérleti terv kerete
A Szerződés,
amellyel az Európai Közösséget megalapították, 126-os és 127-es cikkelyében
követelményként állítja, hogy a Közösség a tagállamok együttműködésével és szükségtől függő támogató és
kiegészítő tevékenységeikkel magas
szintű oktatást valósítson meg. A szubszidiaritás elvének
megfelelően, melyről a Szerződés 3 B cikkelye szól, a
Közösség[1] csak akkor lépjen föl, ha a célokat egyébként nem lehet
kielégítő módon elérni.
A
Miniszterek Tanácsa a 87/327/EEK határozatával jóváhagyta az ‘ERASMUS’
programot, amely az egyetemi hallgatók Közösségen[2] belüli cseréjét segíti
elő, míg a Tanács a 89/489/EEK határozatával jóváhagyott ‘LINGUA’ program
a Közösségben[2] az idegen nyelvek
tudásának növelését támogatja.
A
Tanácsban a művelődési miniszterek 1988-ban irányelveket fogadtak el az európai szemlélet(mód)* bevezetéséről az oktatásban. A Tanács
ugyanazon évi határozata szerint ez az európai szemlélet(mód), amely a
tagállamok kulturális örökségén alapszik, járuljon hozzá a tanulóknál és a
hallgatóknál az európai identitás érzésének továbberősítéséhez, készítse
fel őket a Közösség[2] gazdasági és társadalmi fejlődésében való
részvételre, tudatosítsa bennük a Közösség[2] számukra nyújtott előnyeit
és kihívásait, növelje tudásukat a Közösségről2 és
tagállamairól, és értesse meg velük a tagállamok Európa más államaival és a
világ más részeivel való együttműködésének fontosságát és szükségességét.
Az
Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa 1995. március 14-i 819/95/EK
határozatával útjára bocsátotta a ‘SOCRATES’ EK[2] cselekvési programot. E
programnál (a cselekvési terveknek megfelelően) elsősorban éppen azokat az oktatási sajátosságokat
fontos hangsúlyozni, amelyek az
oktatás területén a legtöbb esélyt adják a kölcsönös együttműködésre,
és amelyek egyben a legalkalmasabbak
határokon átlépő tervezetek kibontakoztatására, amelyek a különböző
tagországbeli résztvevőket csere
révén kölcsönösen összekapcsolják. Mindez, természetesen, a különböző
oktatási rendszerek és az egyes tagállamok felelősségének teljes
tiszteletben tartása mellett valósul meg.
Az
a vélemény, hogy az oktatásban tovább
kell fejleszteni a kultúraközi
szemléletet, a tanulókat olyan társadalomban való élésre felkészítve,
melyet mindinkább a kulturális
különbözőség és soknyelvűség
jellemez.
A
‘SOCRATES’-program szerinti tevékenységek három területen bontakozhatnak ki:
·
·
felsőoktatás (‘ERASMUS’-program);
·
·
alap- és középfokú oktatás (‘COMENIUS’-program);
·
·
általában, nevelési tevékenységek az alábbi területeken:
¨
¨
nyelvtudás az Unióban (‘LINGUA’-program);
¨
¨
nyitott oktatás[3] és távoktatás[4];
¨
¨
információk és tapasztalatok cseréje.
A
‘SOCRATES’-program sajátos céljai, többek között (a 3-as cikkely szerint):
·
·
az európai polgárság érzésének
továbberősítése, az oktatásban fejlesztve az európai szemléletet,
mindenkor a tagállamok saját kulturális örökségére alapozva;
·
·
a nyelvtudás mind mennyiségi, mind
minőségi fejlesztése az Európai Unióban, különösen a kevésbé beszélt
és tanított nyelvek tekintetében, ezáltal elérni:
¨
¨
a nagyobb megértést és szolidaritást az Európai Unió etnikumai között, valamint
a kultúraközi szemlélet(mód) fejlesztését az oktatásban;
¨
¨
a tagállamok oktatási hatóságai széles és intenzív együttműködésének
fejlesztését, ezáltal tökéletesítve intellektuális és didaktikai
felkészültségüket;
¨
¨
a tanárok mozgásának ösztönzését,
ezáltal továbberősíteni az oktatásban az európai szemléletet, valamint
hozzájárulni képességeik fejlesztéséhez;
¨
¨
a tanulók közötti nemzetközi kapcsolatok
ösztönzését az Európai Unióban.
1.2.
A kísérleti terv neve és célja
A ‘NEIGHBOUR’ név
a következőkből kialakított betűszó: Nova Eduka Iniciato Garantianta Heterogenecon kaj Bilingvismon[5], Observanta Universalajn Regulojn
[heterogenitást és kétnyelvűséget szavatoló, egyetemes szabályokat
megfigyelő új nevelési kezdeményezés] (vagy az eredeti angol szerint: ‘New
Educational Initiative Guaranteeing Heterogeneity and Bilingualism, Observing
Universal Rules’). A ‘NEIGHBOUR’ betűszó tömören összegező kulcsszava
a tervezet céljának: a szomszéd régió
vagy nemzet nyelvét is szükséges tanulni.
Remélhetőleg
nem szükséges a nyelvtanulás érdekében érveket felsorakoztatni: az EU-ban sok
határozat és okmány létezik e témáról, miként az európai szemlélet(mód) fontosságáról
is az oktatásban. Az anyanyelv mellett legalább két nyelv tanulására vonatkozó
indítványt a Művelődési Miniszterek Tanácsa 1986. június 4-én hagyta
jóvá. Arról lásd még az Európai Bizottság ‘Fehér Könyv’-ének[6] 1. és 45.
oldalát.
A
sok idő- és pénzráfordítás ellenére, amit a nyelvtanulás megkövetel,
mindig ismétlődően megmutatkozik, hogy az elért eredmények jóval a
várakozás alatt maradnak, s még inkább így van, ha az oktatási módok
megújítását is tekintetbe vesszük.
Ennek
megállapítása indította az Európai Unió
nyelvproblémájával foglalkozó munkacsoportot arra, hogy a Hanns–Seidel
Alapítvánnyal (Brüsszel) és az Európai Parlament néhány tagjával együttműködve
Brüsszelben 1993. szeptember 29-re szimpoziont
szervezzen Európa nyelvproblémájáról.
Ezen az összejövetelen szakértők tájékoztatást adtak különböző
sikeres kísérletekről, amelyek arra irányultak, hogy ‘nyelveligazító’
oktatással az etnikus idegen nyelvek tanítását hatásosabbá és gyorsabbá tegyék.
Azaz: azzal, hogy eligazodás céljából, mielőtt az
első etnikus nyelv tanítására sor került volna, először egy olyan logikusan tervezett nyelvet tanítottak a
tanulóknak, mint az eszperantó, megkönnyítették
és meggyorsították az etnikus nyelv tanulását. Ezt a tézist a módszert
alkalmazó tanárok nemzetközi tapasztalatai igazolják.
Mégis,
e kísérletek eredményei oktatói körökben még nem kielégítő mértékben
ismertek.
A
tényleges eredmények alapján legalább azt a következtetést le kellene vonni,
hogy az ilyen kísérleteket érdemes megismételni, de akkor már az Európai
Unióban, esetleg az Európa Tanácshoz tartozó országok mindegyikében. A
‘SOCRATES’-program kitűnő keretet nyújt ezeknek a kísérleteknek a
számára, és ezt a tervezetet ebből a célból javasoljuk.
A
következő fejezetben A kísérleti
terv leírását találják, további fejezetekben pedig a (még
részletezendő) Pénzügyi tervet
és az Időtervet, ami a
cselekvési terv idővázlata.
2. A Kísérleti Terv leírása
2.1. Történeti háttér
A kísérleti terv
olyan didaktikai elméleteken alapszik, melyeket első megfogalmazásban a
hatvanas évtizedben és a hetvenes évtized korai szakaszában hoztak javaslatba,
majd továbbfejlesztve több ízben kísérletekhez vezettek különböző
országokban, közöttük Olaszországban, Szlovéniában és Németországban. A
kísérletek közül egyesek még tartanak vagy nem régen kezdődtek el.
2.2. A nyelvmodell három elve
A didaktikailag
alkalmas modell jellemzésére három elv emelhető ki: egyszerűség, szabályosság és világosság. Ezek alkotják azokat a feltételeket, melyeknek bármely
nyelvrendszernél teljesülniük kell ahhoz, hogy az nyelvmodellként működhessen, tehát, hogy modellnyelvként
használható legyen etnikus idegen nyelvek ‘nyelveligazító’ tanítására.
2.2.1. Egyszerűség
Az egyszerűség itt azt jelenti, hogy a
nyelvmodell nem kínál zavaró járulékos elemeket, amelyek elterelik a figyelmet
a lényegről. Sok európai nyelvben egyáltalán nem egyszerű, például, az igeragozás. A németben, az
angolban és a franciában (és a legtöbb
más európai nyelvben) éppen a leggyakoribb igék ragozása rendkívül
szabálytalan, mint például a van
esetében:
Német |
Angol |
Francia |
Eszperantó |
ich bin |
I am |
je suis |
mi estas |
du bist |
you are |
tu es |
vi estas |
er/sie/es ist |
he/she/it is |
il/elle/ça est |
li/ŝi/ĝi estas |
|
|
|
|
wir sind |
we are |
nous sommes |
ni estas |
ihr seid |
you are |
vous ętes |
vi estas |
sie sind |
they are |
ils/elles sont |
ili estas |
Ez
a szabálytalanság ‘felesleges’: a mondat alanyát jelentő személy már
kifejezést kapott a személyes névmással (ich,
du stb.). Ez egy tipikus példa az etnikus nyelvek történetileg kialakult
elkülönüléseire. Azért, mert a leggyakoribb igékről van szó, a nyelvtanuló
nem hagyhatja őket figyelmen kívül: sehogyan sem használható az a nyelv,
amelynek olyan központi szavát, mint a van
nem ismerik. Következésképpen a tanulónak már a kezdetben sok időt kell a
szabálytalan formák elbátortalanító bemagolására fordítania. Nem kicsi annak az
esélye, hogy emiatt a tanuló nem jut el az idegen nyelv lényegének átlátásához.
Jobb
volna, ha a tanuló nyelvrendszert tanulhatna, amelyben tisztán látja a
szabályosságot. Akkor az etnikus nyelvekben a nehéz kivételes alakok tanulása
későbbi szakaszra tolható lenne, amikor a tanuló már érti a hasznát és
gyönyörét az idegen nyelvek elsajátításának.
Igen
sok nyelvben ismert buktató a helyesírás is. A tanulóknak a nyelvet mind
írásban, mind beszédben el kell sajátítaniuk. A legtöbb nyelv esetében ez azt
jelenti, hogy a tanulónak egyidejűleg két rendszert kell megtanulnia: a
helyesírást és a kiejtést. Az európai nyelvekben a legtöbb szónál az írásból
nem következtethető ki pontosan a kiejtés, és a legtisztább
kiejtésből sem az íráskép. Az írás és a hangrendszer ezekben a nyelvekben
a századok folyamán nagyon szétvált. A ilyen szétválások mögött logika vagy
rendszeresség a nyelvtanuló részéről alig vagy egyáltalán nem
fedezhető fel.
Két
ilyen egymás mellett létező széttartó rendszer egyidejű elsajátítása
a tanuló összpontosítását és érdeklődését tekintve is nagy külön terhet
jelent. A tanuló már az idegen nyelv tanulásának legkorábbi szakaszában a
részletek dzsungelével találja szemben magát, amelyben nehéz megtalálni az
utat, és amely akadályát képezi a valódi nyelvrendszer meglátásának.
Éppen
ebben a korai szakaszban előnyös az olyan nyelvrendszer, amelyben a
helyesírás és a kiejtés nem válik szét, hanem egybeesik. Az eszperantó,
tervezett nyelv lévén, ilyen rendszer. Ebben a nyelvben a betűejtés
fonológikus: minden egyes betű pontosan egy meghatározott nyelvi hangnak
felel meg, tekintet nélkül annak helyzetére; és minden megkülönböztetendő
nyelvi hangot mindig egyazon betű képvisel. Így először csak egy
homogén rendszert kell megtanulni, és a tanuló szabálytalanságok miatt nem
válik szétszórttá. Hiszen ezeket utána, az etnikus nyelvek tanulása során,
úgyis automatikusan tárgyalni fogják.
2.2.2. Szabályosság
A szabályosság azt jelenti, hogy a nyelvmodellben nincs
kivétel. Szükségtelen tehát mindenféle kivételre figyelni. Ezt már a fenti
példák is mutatták. A legtöbb európai nyelv hemzseg a szerkezeti
szabályozatlanságtól. Ennek egyik példája a főnevek többes száma (az
angolban: day – days, sheep – sheep,
woman – women; a németben: Hund –
Hunde, Hand – Hände, Land – Länder; a franciában: clou – clous, oeil – yeux). Itt is érvényes a megállapítás, hogy
szerencsétlen módon éppen a legszabályozatlanabb alakok a leggyakrabban
használtak. Az embereket elsősorban tájékoztató és a mindennapisághoz
tartozó főnevek esetében kiszámíthatatlan a többes szám. Aminek az a tény
az oka, hogy a szabályozatlan alakok a nyelv korábbi, archaikus állapotának
maradványai. A szóképzés régi, tulajdonképpen megszűnt, módjainak a
leggyakoribb szavaknál mégis sikerült kivételesen megőrződniük, éppen
azért, mert olyan gyakran használtak. Ennek az a következménye, hogy mindenki,
aki a nyelvet második (vagy további) nyelvként tanulja, éppen ezen ősi
maradványok miatt, kénytelen túlterhelni emlékezetét.
Más
példák a szabályozatlanságra: a főnevek kiszámíthatatlan nyelvtani neme
olyan nyelvekben mint a német (die Sonne – der Mond) vagy a francia (le soleil – la lune) és az ún. múlt idős igealakok. Szemléltetésül
néhány példa:
Német |
Angol |
Francia |
Eszperantó |
die Sonne |
the sun |
le soleil |
la suno |
— die Sonnen |
— the suns |
— les soleils |
— la sunoj |
der Mond |
the moon |
la lune |
la luno |
— die Monde |
— the moons |
— les lunes |
— la lunoj |
das Haus |
the house |
la maison |
la domo |
— die Häuser |
— the houses |
— les maisons |
— la domoj |
die Frau |
the woman |
la femme |
la virino |
— die Frauen |
— the women |
— les femmes |
— la virinoj |
das Auge |
the eye |
l’ oeil |
la okulo |
— die Augen |
— the eyes |
— les yeux |
— la okuloj |
er verliert |
he loses |
il perd |
li perdas |
— er verlor |
— he lost |
— il perdait |
— li perdis |
Sie bauen |
you build |
vous bâtissez |
vi konstruas |
— Sie bauten |
— you built |
— vous
bâtissiez |
— vi konstruis |
Ezekben
a példákban is teljesen mindennapi, tehát a nyelvtanulásnál nem
mellőzhető szavakról van szó. Így a tanuló már a kezdet
kezdetétől szembe találja magát történeti nyelvüledékek látszólag végtelen
mennyiségével. Hipotézisünk szerint, ez elbátortalanítja a tanulót,
lehetetlenné teszi a legfontosabb nyelvi tények szabad átlátását, és így,
teljesen szükségtelenül, lelassítja a nyelvelsajátítás folyamatát.
Egy
tervezett modellnyelvben nincsenek ilyen problémák. Az eszperantóban a
főnév mindig ‘o’-val végződik
és a többes szám kifejezése minden esetben a ‘j’ hozzátoldásával történik. Az eszperantóban nyelvtani nem
szerinti megkülönböztetés nincs. Nőnemű személyt vagy állatot a
főnevek az ‘in’
utóképzőnek az ‘o’
végződés előtti betoldottságával fejeznek ki. Például: viro [férfi] mellett képződik a virino [nő]. Az igei alakok
teljesen szabályosak: a jelen időt minden esetben az ‘as’, a múlt időt az ‘is’
és a jövő időt az ‘os’
jelzi.
2.2.3. Világosság
A világosság lehetőséget jelent lényeges
nyelvtani elemeknek, azaz nehéz részeknek egymástól elkülönített
megtárgyalására. Így a tanulás lépésről lépésre történik. Egy nyelv
homályos részét jelenti, például, különböző információk elemezhetetlen
alakban való összeforrása (ún. portemanteau
vagy ‘maszkolt’ morféma a nyelvészeti terminológiában). Megtalálható, például,
gyakran használt igéknél (az angolban: goes
– went; a németben: geht – ging;
a franciában: va – allait). Ezek az
alakok információt tartalmaznak a szógyökről, a módról, az
időről, a személyről és a számról, úgy összeforrva, hogy egy
kezdő tanuló nem különböztetheti meg egymástól ezeket az információegységeket.
A ‘maszkolt’ morféma is hosszú történelmi fejlődés eredménye: például a
francia alakok mindegyike saját fejlődésen ment át a latin nyelvtől
eltávolodva, amelyben még általában elemezhetők voltak. (Egyébként, ez nem
jelenti, hogy a klasszikus latinnak egyáltalán ne lettek volna ilyen
történelmileg kialakult járulékos elemei. Ellenkezőleg, hiszen annak a
nyelvnek már hosszú története volt még írott nyelvvé válása előtt.)
Egy
modellnyelvben ‘maszkolt’ morfémára nincs szükség. Mindegyik képzett alak
teljesen átlátható lehet. A ni iris
eszperantó kifejezésben például a ‘ni’
szócska azt jelzi számunkra, hogy többes szám első személyről van
szó, az ‘ir’ nem változtatható
szógyök azt mutatja, hogy a szónak ehhez az alakjához az iri [menni] jelentése tartozik, és az ‘is’ végződés a múlt időt jelzi. Így az eszperantóban mindegyik alak, tehát a leggyakrabban
használtak is, szabályosak és átláthatóak. Az egyszerűség, a világosság és
a szabályosság együttese ösztönzi a tanulási kedvet és fejleszti a logikus
gondolkodást. Az ilyen nyelvrendszert elsajátított embernek ez túl nem
becsülhető előnyt ad.
2.2.4. Szintaxis és fonológia
Szintaxis és fonológia: az
előző példák csaknem mindegyikét a szóalkotás vagy morfológia
elméletéből vettük. De ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a nyelvtan más
részeiről ne lehetne hasonló
észrevételeket tenni. Ellenkezőleg, etnikus nyelveknél azokban a részekben
is fellelhetők az egyszerűség, szabályosság és világosság elvek
követelményeinek mindenféle sérelmei.
A
szintaxisban vegyük, például, a főnévi szintagma létrehozását. A francia
nyelvet tanuló komplikált ‘szabályokat’ kényszerül megtanulni a melléknév
helyes elhelyezéséről: un bon vin
ellenében un homme intéressant. Az
ilyen elrendezés számára nem lehet félreérthetetlenül egyszerű szabályokat
megfogalmazni, és mindazok, akinek a francia nyelv nem anyanyelvük, nem
egyhamar jutnak el azok ösztönös felismeréséhez vagy megérzéséhez. Tehát az
ilyen ‘szabályoknál’ sincs más megoldás, mint mindennek a bemagolása.
Más
nyelvek tanulásánál más, de nem kevésbé súlyos problémákkal találkozhatunk. A
német nyelvnek nehéz névszóragozási rendszere van, ahol a névelő, a
melléknév, és egyes esetekben a főnév is alakilag igazodik a környezethez.
A névelő és a melléknév leggyakrabban különbözőképpen teszi is ezt: einer
freundlichen Frau.
Különben
az etnikus nyelvek fonológiailag is túlságosan követelménytámasztók a
kezdő tanulók számára. E tekintetben elég a szóhangsúly problémájára
felhívni a figyelmet. A németnek és az angolnak, például, nagyon komplikált
hangsúlyrendszere van, amelynél a szóhangsúly a szó bármelyik szótagján
előfordulhat (az angolban: az elsőn a personal, a másodikon az agenda, a harmadikon a cerebellum
esetében stb.).
A
‘káosz’ oka ebben az esetben is tisztán történeti: a korábbi germán
időkben minden szónál az első szótagon volt a hangsúly, de, többek
között, a latinból, majd a franciából és más nyelvekből szavaknak hangsúlyukkal
együtt történt széles körű átvétele miatt a hangsúlyozás egyre inkább
szabályozatlanná és áttekinthetetlenné vált. Itt ismét érvényes megállapítás,
hogy tervezett nyelv nem ismeri az ilyen elváltozások terhét: az eszperantóban
a hangsúly mindenkor a szó utolsó
előtti szótagján van.
2.3. Tervezett nyelvmodell
A fentebb
megfogalmazott feltételekből, melyeket egy nyelvmodellnek teljesítenie
kell ahhoz, hogy etnikus idegen nyelvek ‘nyelveligazító’ tanításában
használható modellnyelvként működjön, következik, hogy sem az etnikus
nyelvek, sem a latin sehogyan sem felelhetnek meg ‘nyelveligazító’ tananyagként
a ‘NEIGHBOUR’-tervben.
Egy
nyelv, amely egyidejűleg egyszerű, szabályos és világos, és ezenkívül
megbízható mérhetőséggel rendelkezik, tehát valóban használható nyelv a
tervezet számára, csak jól megtervezett nyelvmodell, ún. tervezett nyelv lehet.
Szótárilag és nyelvtanilag a feltételeket csak tervezett nyelv teljesítheti. Az
ilyen nyelvek közül a legismertebb, legjobban áttanulmányozott és az egész
világon a legkiterjedtebben használt tervezett nyelv az eszperantó. Elméletileg
és gyakorlatilag minden feltételnek megfelel. Ezért modellnyelvként
különböző kísérletekben kipróbálták.
(…)
Jegyzetek:
[1] Ugyanez az Európai Unióra is érvényes.
[2] Értsd alatta továbbá: ‘az Unió’ illetve ‘EU’
Az eredeti szöveg az Európai Unió okmányaiban
szereplő dimensio szót
tartalmazza, ami azonban itt a gondolkodás és cselekvés szemléleti,
felfogásbeli terjedelmére utal, értelmezési tartományát pedig jelzője mutatja.
Európai dimenzió – az Európai Unió
(Európa) egészének tekintetbe vétele, interkulturális
dimenzió – a kultúrák kapcsolatának és egymásra hatásának tekintetbe
vétele. Ebből adódóan a dimensio
szót nem méretnek vagy mértéknek, hanem szemlélet(mód)-nak
fordítottuk.
[3] Oktatás a képzettségi szint formális
követelményének meghatározása nélkül.
[4] Jelenlét nélküli, illetve távolsági –
levelező vagy telekommunikációs – oktatás.
[5] Vagy, ha úgy tetszik ‘Dulingvismon’.
[6] Brussel, 29.11.1995 COM (95) 590 def.
Eszperantóból fordította:
Gados László