Az európai integráció előrehaladása során, az 1980-as évtized vége felé egy szűk kör számára nyilvánvalóvá vált, hogy nyelvi gondok felszínre kerülésére, kibontakozására kell számítani. Következtetésként adódott, hogy e gondok csökkentésére legalkalmasabbnak a tervezett, ennél fogva semleges, nyelv mutatkozik. Egy nemzetközi munkacsoport, Hans Erasmus vezetésével, civil tényezőként, e felismerésnek az Európai Közösség, illetőleg Unió intézményeinél történő tudatosítására vállalkozott. Munkálkodásának egyik terméke a “Neighbour” elnevezésű iskolai kísérleti terv, melyet kezdeményezésként mind az Európai Bizottsághoz, mind az Európa Tanácshoz benyújtottak. A tudományos kísérletek irányítását a holland Marc van Oostendorp, az amszterdami egyetem professzora vállalta magára. A kezdeményezés időközben kudarcot vallott, a kezdeményezők érvelése azonban figyelmet érdemel. Az alábbi részlet a tervezett kísérlet elméleti alapját mutatja be.

A ‘Neighbour’ [Szomszédok] Kísérleti Terv

1. Bevezetés

1.1. A kísérleti terv kerete

A Szerződés, amellyel az Európai Közösséget megalapították, 126-os és 127-es cikkelyében követelményként állítja, hogy a Közösség a tagállamok együttműködésével és szükségtől függő támogató és kiegészítő tevékenységeikkel magas szintű oktatást valósítson meg. A szubszidiaritás elvének megfelelően, melyről a Szerződés 3 B cikkelye szól, a Közösség[1] csak akkor lépjen föl, ha a célokat egyébként nem lehet kielégítő módon elérni.

A Miniszterek Tanácsa a 87/327/EEK határozatával jóváhagyta az ‘ERASMUS’ programot, amely az egyetemi hallgatók Közösségen[2] belüli cseréjét segíti elő, míg a Tanács a 89/489/EEK határozatával jóváhagyott ‘LINGUA’ program a Közösségben[2] az idegen nyelvek tudásának növelését támogatja.

A Tanácsban a művelődési miniszterek 1988-ban irányelveket fogadtak el az európai szemlélet(mód)* bevezetéséről az oktatásban. A Tanács ugyanazon évi határozata szerint ez az európai szemlélet(mód), amely a tagállamok kulturális örökségén alapszik, járuljon hozzá a tanulóknál és a hallgatóknál az európai identitás érzésének továbberősítéséhez, készítse fel őket a Közösség[2] gazdasági és társadalmi fejlődésében való részvételre, tudatosítsa bennük a Közösség[2] számukra nyújtott előnyeit és kihívásait, növelje tudásukat a Közösségről² és tagállamairól, és értesse meg velük a tagállamok Európa más államaival és a világ más részeivel való együttműködésének fontosságát és szükségességét.

Az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa 1995. március 14-i 819/95/EK határozatával útjára bocsátotta a ‘SOCRATES’ EK[2] cselekvési programot. E programnál (a cselekvési terveknek megfelelően) elsősorban éppen azokat az oktatási sajátosságokat fontos hangsúlyozni, amelyek az oktatás területén a legtöbb esélyt adják a kölcsönös együttműködésre, és amelyek egyben a legalkalmasabbak határokon átlépő tervezetek kibontakoztatására, amelyek a különböző tagországbeli résztvevőket csere révén kölcsönösen összekapcsolják. Mindez, természetesen, a különböző oktatási rendszerek és az egyes tagállamok felelősségének teljes tiszteletben tartása mellett valósul meg.

Az a vélemény, hogy az oktatásban tovább kell fejleszteni a kultúraközi szemléletet, a tanulókat olyan társadalomban való élésre felkészítve, melyet mindinkább a kulturális különbözőség és soknyelvűség jellemez.

A ‘SOCRATES’-program szerinti tevékenységek három területen bontakozhatnak ki:

· · felsőoktatás (‘ERASMUS’-program);

· · alap- és középfokú oktatás (‘COMENIUS’-program);

· · általában, nevelési tevékenységek az alábbi területeken:

¨ ¨ nyelvtudás az Unióban (‘LINGUA’-program);

¨ ¨ nyitott oktatás[3] és távoktatás[4];

¨ ¨ információk és tapasztalatok cseréje.

A ‘SOCRATES’-program sajátos céljai, többek között (a 3-as cikkely szerint):

· · az európai polgárság érzésének továbberősítése, az oktatásban fejlesztve az európai szemléletet, mindenkor a tagállamok saját kulturális örökségére alapozva;

· · a nyelvtudás mind mennyiségi, mind minőségi fejlesztése az Európai Unióban, különösen a kevésbé beszélt és tanított nyelvek tekintetében, ezáltal elérni:

¨ ¨ a nagyobb megértést és szolidaritást az Európai Unió etnikumai között, valamint a kultúraközi szemlélet(mód) fejlesztését az oktatásban;

¨ ¨ a tagállamok oktatási hatóságai széles és intenzív együttműködésének fejlesztését, ezáltal tökéletesítve intellektuális és didaktikai felkészültségüket;

¨ ¨ a tanárok mozgásának ösztönzését, ezáltal továbberősíteni az oktatásban az európai szemléletet, valamint hozzájárulni képességeik fejlesztéséhez;

¨ ¨ a tanulók közötti nemzetközi kapcsolatok ösztönzését az Európai Unióban.

1.2. A kísérleti terv neve és célja

A ‘NEIGHBOUR’ név a következőkből kialakított betűszó: Nova Eduka Iniciato Garantianta Heterogenecon kaj Bilingvismon[5], Observanta Universalajn Regulojn [heterogenitást és kétnyelvűséget szavatoló, egyetemes szabályokat megfigyelő új nevelési kezdeményezés] (vagy az eredeti angol szerint: ‘New Educational Initiative Guaranteeing Heterogeneity and Bilingualism, Observing Universal Rules’). A ‘NEIGHBOUR’ betűszó tömören összegező kulcsszava a tervezet céljának: a szomszéd régió vagy nemzet nyelvét is szükséges tanulni.

Remélhetőleg nem szükséges a nyelvtanulás érdekében érveket felsorakoztatni: az EU-ban sok határozat és okmány létezik e témáról, miként az európai szemlélet(mód) fontosságáról is az oktatásban. Az anyanyelv mellett legalább két nyelv tanulására vonatkozó indítványt a Művelődési Miniszterek Tanácsa 1986. június 4-én hagyta jóvá. Arról lásd még az Európai Bizottság ‘Fehér Könyv’-ének[6] 1. és 45. oldalát.

A sok idő- és pénzráfordítás ellenére, amit a nyelvtanulás megkövetel, mindig ismétlődően megmutatkozik, hogy az elért eredmények jóval a várakozás alatt maradnak, s még inkább így van, ha az oktatási módok megújítását is tekintetbe vesszük.

Ennek megállapítása indította az Európai Unió nyelvproblémájával foglalkozó munkacsoportot arra, hogy a Hanns–Seidel Alapítvánnyal (Brüsszel) és az Európai Parlament néhány tagjával együttműködve Brüsszelben 1993. szeptember 29-re szimpoziont szervezzen Európa nyelvproblémájáról. Ezen az összejövetelen szakértők tájékoztatást adtak különböző sikeres kísérletekről, amelyek arra irányultak, hogy ‘nyelveligazító’ oktatással az etnikus idegen nyelvek tanítását hatásosabbá és gyorsabbá tegyék. Azaz: azzal, hogy eligazodás céljából, mielőtt az első etnikus nyelv tanítására sor került volna, először egy olyan logikusan tervezett nyelvet tanítottak a tanulóknak, mint az eszperantó, megkönnyítették és meggyorsították az etnikus nyelv tanulását. Ezt a tézist a módszert alkalmazó tanárok nemzetközi tapasztalatai igazolják.

Mégis, e kísérletek eredményei oktatói körökben még nem kielégítő mértékben ismertek.

A tényleges eredmények alapján legalább azt a következtetést le kellene vonni, hogy az ilyen kísérleteket érdemes megismételni, de akkor már az Európai Unióban, esetleg az Európa Tanácshoz tartozó országok mindegyikében. A ‘SOCRATES’-program kitűnő keretet nyújt ezeknek a kísérleteknek a számára, és ezt a tervezetet ebből a célból javasoljuk.

A következő fejezetben A kísérleti terv leírását találják, további fejezetekben pedig a (még részletezendő) Pénzügyi tervet és az Időtervet, ami a cselekvési terv idővázlata.

2. A Kísérleti Terv leírása

2.1. Történeti háttér

A kísérleti terv olyan didaktikai elméleteken alapszik, melyeket első megfogalmazásban a hatvanas évtizedben és a hetvenes évtized korai szakaszában hoztak javaslatba, majd továbbfejlesztve több ízben kísérletekhez vezettek különböző országokban, közöttük Olaszországban, Szlovéniában és Németországban. A kísérletek közül egyesek még tartanak vagy nem régen kezdődtek el.

2.2. A nyelvmodell három elve

A didaktikailag alkalmas modell jellemzésére három elv emelhető ki: egyszerűség, szabályosság és világosság. Ezek alkotják azokat a feltételeket, melyeknek bármely nyelvrendszernél teljesülniük kell ahhoz, hogy az nyelvmodellként működhessen, tehát, hogy modellnyelvként használható legyen etnikus idegen nyelvek ‘nyelveligazító’ tanítására.

2.2.1. Egyszerűség

Az egyszerűség itt azt jelenti, hogy a nyelvmodell nem kínál zavaró járulékos elemeket, amelyek elterelik a figyelmet a lényegről. Sok európai nyelvben egyáltalán nem egyszerű, például, az igeragozás. A németben, az angolban és a franciában (és a legtöbb más európai nyelvben) éppen a leggyakoribb igék ragozása rendkívül szabálytalan, mint például a van esetében:

Német	Angol	Francia	Eszperantó
ich bin	I am	je suis	mi estas
du bist	you are	tu es	vi estas
er/sie/es ist	he/she/it is	il/elle/ça est	li/ŝi/ĝi estas

wir sind	we are	nous sommes	ni estas
ihr seid	you are	vous ętes	vi estas
sie sind	they are	ils/elles sont	ili estas

Ez a szabálytalanság ‘felesleges’: a mondat alanyát jelentő személy már kifejezést kapott a személyes névmással (ich, du stb.). Ez egy tipikus példa az etnikus nyelvek történetileg kialakult elkülönüléseire. Azért, mert a leggyakoribb igékről van szó, a nyelvtanuló nem hagyhatja őket figyelmen kívül: sehogyan sem használható az a nyelv, amelynek olyan központi szavát, mint a van nem ismerik. Következésképpen a tanulónak már a kezdetben sok időt kell a szabálytalan formák elbátortalanító bemagolására fordítania. Nem kicsi annak az esélye, hogy emiatt a tanuló nem jut el az idegen nyelv lényegének átlátásához.

Jobb volna, ha a tanuló nyelvrendszert tanulhatna, amelyben tisztán látja a szabályosságot. Akkor az etnikus nyelvekben a nehéz kivételes alakok tanulása későbbi szakaszra tolható lenne, amikor a tanuló már érti a hasznát és gyönyörét az idegen nyelvek elsajátításának.

Igen sok nyelvben ismert buktató a helyesírás is. A tanulóknak a nyelvet mind írásban, mind beszédben el kell sajátítaniuk. A legtöbb nyelv esetében ez azt jelenti, hogy a tanulónak egyidejűleg két rendszert kell megtanulnia: a helyesírást és a kiejtést. Az európai nyelvekben a legtöbb szónál az írásból nem következtethető ki pontosan a kiejtés, és a legtisztább kiejtésből sem az íráskép. Az írás és a hangrendszer ezekben a nyelvekben a századok folyamán nagyon szétvált. A ilyen szétválások mögött logika vagy rendszeresség a nyelvtanuló részéről alig vagy egyáltalán nem fedezhető fel.

Két ilyen egymás mellett létező széttartó rendszer egyidejű elsajátítása a tanuló összpontosítását és érdeklődését tekintve is nagy külön terhet jelent. A tanuló már az idegen nyelv tanulásának legkorábbi szakaszában a részletek dzsungelével találja szemben magát, amelyben nehéz megtalálni az utat, és amely akadályát képezi a valódi nyelvrendszer meglátásának.

Éppen ebben a korai szakaszban előnyös az olyan nyelvrendszer, amelyben a helyesírás és a kiejtés nem válik szét, hanem egybeesik. Az eszperantó, tervezett nyelv lévén, ilyen rendszer. Ebben a nyelvben a betűejtés fonológikus: minden egyes betű pontosan egy meghatározott nyelvi hangnak felel meg, tekintet nélkül annak helyzetére; és minden megkülönböztetendő nyelvi hangot mindig egyazon betű képvisel. Így először csak egy homogén rendszert kell megtanulni, és a tanuló szabálytalanságok miatt nem válik szétszórttá. Hiszen ezeket utána, az etnikus nyelvek tanulása során, úgyis automatikusan tárgyalni fogják.

2.2.2. Szabályosság

A szabályosság azt jelenti, hogy a nyelvmodellben nincs kivétel. Szükségtelen tehát mindenféle kivételre figyelni. Ezt már a fenti példák is mutatták. A legtöbb európai nyelv hemzseg a szerkezeti szabályozatlanságtól. Ennek egyik példája a főnevek többes száma (az angolban: day – days, sheep – sheep, woman – women; a németben: Hund – Hunde, Hand – Hände, Land – Länder; a franciában: clou – clous, oeil – yeux). Itt is érvényes a megállapítás, hogy szerencsétlen módon éppen a legszabályozatlanabb alakok a leggyakrabban használtak. Az embereket elsősorban tájékoztató és a mindennapisághoz tartozó főnevek esetében kiszámíthatatlan a többes szám. Aminek az a tény az oka, hogy a szabályozatlan alakok a nyelv korábbi, archaikus állapotának maradványai. A szóképzés régi, tulajdonképpen megszűnt, módjainak a leggyakoribb szavaknál mégis sikerült kivételesen megőrződniük, éppen azért, mert olyan gyakran használtak. Ennek az a következménye, hogy mindenki, aki a nyelvet második (vagy további) nyelvként tanulja, éppen ezen ősi maradványok miatt, kénytelen túlterhelni emlékezetét.

Más példák a szabályozatlanságra: a főnevek kiszámíthatatlan nyelvtani neme olyan nyelvekben mint a német (die Sonne – der Mond) vagy a francia (le soleil – la lune) és az ún. múlt idős igealakok. Szemléltetésül néhány példa:

Német	Angol	Francia	Eszperantó
die Sonne	the sun	le soleil	la suno
— die Sonnen	— the suns	— les soleils	— la sunoj
der Mond	the moon	la lune	la luno
— die Monde	— the moons	— les lunes	— la lunoj
das Haus	the house	la maison	la domo
— die Häuser	— the houses	— les maisons	— la domoj
die Frau	the woman	la femme	la virino
— die Frauen	— the women	— les femmes	— la virinoj
das Auge	the eye	l’ oeil	la okulo
— die Augen	— the eyes	— les yeux	— la okuloj
er verliert	he loses	il perd	li perdas
— er verlor	— he lost	— il perdait	— li perdis
Sie bauen	you build	vous bâtissez	vi konstruas
— Sie bauten	— you built	— vous bâtissiez	— vi konstruis

Ezekben a példákban is teljesen mindennapi, tehát a nyelvtanulásnál nem mellőzhető szavakról van szó. Így a tanuló már a kezdet kezdetétől szembe találja magát történeti nyelvüledékek látszólag végtelen mennyiségével. Hipotézisünk szerint, ez elbátortalanítja a tanulót, lehetetlenné teszi a legfontosabb nyelvi tények szabad átlátását, és így, teljesen szükségtelenül, lelassítja a nyelvelsajátítás folyamatát.

Egy tervezett modellnyelvben nincsenek ilyen problémák. Az eszperantóban a főnév mindig ‘o’-val végződik és a többes szám kifejezése minden esetben a ‘j’ hozzátoldásával történik. Az eszperantóban nyelvtani nem szerinti megkülönböztetés nincs. Nőnemű személyt vagy állatot a főnevek az ‘in’ utóképzőnek az ‘o’ végződés előtti betoldottságával fejeznek ki. Például: viro [férfi] mellett képződik a virino [nő]. Az igei alakok teljesen szabályosak: a jelen időt minden esetben az ‘as’, a múlt időt az ‘is’ és a jövő időt az ‘os’ jelzi.

2.2.3. Világosság

A világosság lehetőséget jelent lényeges nyelvtani elemeknek, azaz nehéz részeknek egymástól elkülönített megtárgyalására. Így a tanulás lépésről lépésre történik. Egy nyelv homályos részét jelenti, például, különböző információk elemezhetetlen alakban való összeforrása (ún. portemanteau vagy ‘maszkolt’ morféma a nyelvészeti terminológiában). Megtalálható, például, gyakran használt igéknél (az angolban: goes – went; a németben: geht – ging; a franciában: va – allait). Ezek az alakok információt tartalmaznak a szógyökről, a módról, az időről, a személyről és a számról, úgy összeforrva, hogy egy kezdő tanuló nem különböztetheti meg egymástól ezeket az információegységeket. A ‘maszkolt’ morféma is hosszú történelmi fejlődés eredménye: például a francia alakok mindegyike saját fejlődésen ment át a latin nyelvtől eltávolodva, amelyben még általában elemezhetők voltak. (Egyébként, ez nem jelenti, hogy a klasszikus latinnak egyáltalán ne lettek volna ilyen történelmileg kialakult járulékos elemei. Ellenkezőleg, hiszen annak a nyelvnek már hosszú története volt még írott nyelvvé válása előtt.)

Egy modellnyelvben ‘maszkolt’ morfémára nincs szükség. Mindegyik képzett alak teljesen átlátható lehet. A ni iris eszperantó kifejezésben például a ‘ni’ szócska azt jelzi számunkra, hogy többes szám első személyről van szó, az ‘ir’ nem változtatható szógyök azt mutatja, hogy a szónak ehhez az alakjához az iri [menni] jelentése tartozik, és az ‘is’ végződés a múlt időt jelzi. Így az eszperantóban mindegyik alak, tehát a leggyakrabban használtak is, szabályosak és átláthatóak. Az egyszerűség, a világosság és a szabályosság együttese ösztönzi a tanulási kedvet és fejleszti a logikus gondolkodást. Az ilyen nyelvrendszert elsajátított embernek ez túl nem becsülhető előnyt ad.

2.2.4. Szintaxis és fonológia

Szintaxis és fonológia: az előző példák csaknem mindegyikét a szóalkotás vagy morfológia elméletéből vettük. De ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a nyelvtan más részeiről ne lehetne hasonló észrevételeket tenni. Ellenkezőleg, etnikus nyelveknél azokban a részekben is fellelhetők az egyszerűség, szabályosság és világosság elvek követelményeinek mindenféle sérelmei.

A szintaxisban vegyük, például, a főnévi szintagma létrehozását. A francia nyelvet tanuló komplikált ‘szabályokat’ kényszerül megtanulni a melléknév helyes elhelyezéséről: un bon vin ellenében un homme intéressant. Az ilyen elrendezés számára nem lehet félreérthetetlenül egyszerű szabályokat megfogalmazni, és mindazok, akinek a francia nyelv nem anyanyelvük, nem egyhamar jutnak el azok ösztönös felismeréséhez vagy megérzéséhez. Tehát az ilyen ‘szabályoknál’ sincs más megoldás, mint mindennek a bemagolása.

Más nyelvek tanulásánál más, de nem kevésbé súlyos problémákkal találkozhatunk. A német nyelvnek nehéz névszóragozási rendszere van, ahol a névelő, a melléknév, és egyes esetekben a főnév is alakilag igazodik a környezethez. A névelő és a melléknév leggyakrabban különbözőképpen teszi is ezt: einer freundlichen Frau.

Különben az etnikus nyelvek fonológiailag is túlságosan követelménytámasztók a kezdő tanulók számára. E tekintetben elég a szóhangsúly problémájára felhívni a figyelmet. A németnek és az angolnak, például, nagyon komplikált hangsúlyrendszere van, amelynél a szóhangsúly a szó bármelyik szótagján előfordulhat (az angolban: az elsőn a personal, a másodikon az agenda, a harmadikon a cerebellum esetében stb.).

A ‘káosz’ oka ebben az esetben is tisztán történeti: a korábbi germán időkben minden szónál az első szótagon volt a hangsúly, de, többek között, a latinból, majd a franciából és más nyelvekből szavaknak hangsúlyukkal együtt történt széles körű átvétele miatt a hangsúlyozás egyre inkább szabályozatlanná és áttekinthetetlenné vált. Itt ismét érvényes megállapítás, hogy tervezett nyelv nem ismeri az ilyen elváltozások terhét: az eszperantóban a hangsúly mindenkor a szó utolsó előtti szótagján van.

2.3. Tervezett nyelvmodell

A fentebb megfogalmazott feltételekből, melyeket egy nyelvmodellnek teljesítenie kell ahhoz, hogy etnikus idegen nyelvek ‘nyelveligazító’ tanításában használható modellnyelvként működjön, következik, hogy sem az etnikus nyelvek, sem a latin sehogyan sem felelhetnek meg ‘nyelveligazító’ tananyagként a ‘NEIGHBOUR’-tervben.

Egy nyelv, amely egyidejűleg egyszerű, szabályos és világos, és ezenkívül megbízható mérhetőséggel rendelkezik, tehát valóban használható nyelv a tervezet számára, csak jól megtervezett nyelvmodell, ún. tervezett nyelv lehet. Szótárilag és nyelvtanilag a feltételeket csak tervezett nyelv teljesítheti. Az ilyen nyelvek közül a legismertebb, legjobban áttanulmányozott és az egész világon a legkiterjedtebben használt tervezett nyelv az eszperantó. Elméletileg és gyakorlatilag minden feltételnek megfelel. Ezért modellnyelvként különböző kísérletekben kipróbálták.

(…)

Jegyzetek:

[1] Ugyanez az Európai Unióra is érvényes.

[2] Értsd alatta továbbá: ‘az Unió’ illetve ‘EU’

Az eredeti szöveg az Európai Unió okmányaiban szereplő dimensio szót tartalmazza, ami azonban itt a gondolkodás és cselekvés szemléleti, felfogásbeli terjedelmére utal, értelmezési tartományát pedig jelzője mutatja. Európai dimenzió – az Európai Unió (Európa) egészének tekintetbe vétele, interkulturális dimenzió – a kultúrák kapcsolatának és egymásra hatásának tekintetbe vétele. Ebből adódóan a dimensio szót nem méretnek vagy mértéknek, hanem szemlélet(mód)-nak fordítottuk.

[3] Oktatás a képzettségi szint formális követelményének meghatározása nélkül.

[4] Jelenlét nélküli, illetve távolsági – levelező vagy telekommunikációs – oktatás.

[5] Vagy, ha úgy tetszik ‘Dulingvismon’.

[6] Brussel, 29.11.1995 COM (95) 590 def.

Eszperantóból fordította: Gados László

Egy széles körű kísérlet tervéből